Ül, fekszik, pitizz, hozd vissza...
Vajon menni fog? - gondolkoztam 

Kutyáknál jóval egyszerűbb a tanítás. Tudom, a macskáknál a gazdi szereti őket, és ők is magukat. Nos én ezt nem akarom. Azt akarom, hogy szeressen minket, azt akarom ragaszkodjon hozzánk, és hogy hallgasson is ránk. Néha el is hiszem, hogy ez sikerül...

Reflex szerűen kutyaként bántam vele, de persze nem sikerült. Nagy ívben sz*t a fejemre. Ez így nem mehet tovább!

Első lépésként promó jutifalatok begyűjtve.

- Oké, Loki. Tessék, kóstold meg. - macska szeme kitágulva. 
Ízlik neki, már hogy a francba ne ízlene neki!
- Ül! - segg lenyom, simi,  dícsér, jutifalat a szájába tolva.
És ezt ismételgettük, sokat, sokáig.

- Ül! - és leült!

MEGTANÍTOTTAM EGY MACSKÁT ÜLNI! Meg lehet mosolyogni, de nekem nagy szó.

Természetesen nem úgy volt, ahogy én azt elképzeltem. Csak akkor ült le, ha akart. Vagyis játékért leült, kajáért leült, a kedves szóért már nem. No de sebaj. Ez is több mint a semmi.

Kimerítő nap volt neki, hisz megtanult ülni. Este egy kis tévézéssel lazultunk. Mai mese a Family Guy volt. Majd elszunyokált.

Annyira fura, még mindig. Jack is néha bambulta a tv-t, de nem kötötte le a figyelmét. Vagy a telefonomra leszedett játék sem izgatta a fantáziáját. 

Igazából ez csak nekem kihívás.

Párom ismeri őket, a macskákat. Legalábbis azt mondja, de neki sem mindig megy :D
Farok csóválás nem az örülés jele. Kerregés, berregés pontosan még mindig nem tudom, hogy mire utal. Meglát, kerregve fut egyet és kész. Bolond. Dorombolás az egyetlen dolog, ami egyértelmű volt nekem.

Próbáltam úgy játszani vele egyszer, ahogy a kutyámmal játszottam. A végeredménye az volt, hogy megijedt tőlem és felfújta magát. Szóval sikerült utána rosszul éreznem magam.

A verekedős játékok is csak rajtunk látszanak. Rögvest bátran nyúltam hozzá. A harapás nem volt meglepetés, de az éles kis karmocskák megleptek.  Fogalmam sincs, hogy hogyan neveljem.

- NEM SZABAD! - mondtam, és rákoppintottam a fejére.

Folytattuk a játékot, de csak rajtam lett egyre több seb. Ha valaki akkor látta volna a kezem, azt hihette volna, hogy vagdosom magam...

Estére egy kis pihenés. Sok volt a játék.

Míg ő szundikált, addig én a netet bújtam. "Ne karmoljon a cica" vagy a "Hogyan szoktassuk le a karmolászásról". Tudom, ő még kölyök. Nem is haragszom rá emiatt. De fogalmam sincs, hogy hogyan értessem meg vele, hogyha velünk játszik, akkor nincs karom!

De ő csak aludt tovább.

Következő alkalmakkor, ha játszottunk és karmolt, abbahagytuk a játékot. Néha odafigyelt, néha elfelejtette. De őszintén, ki tudna haragudni rá?

Az elkövetkezendő órákban, vagy napokban azon gondolkoztam, hogy lehet-e tanítani Lokit?

A jó tanár nem elmondja,hogy mit kell csinálni, hanem leül és megmutatja, hogy hogy kell megoldani a feladatot. (ez minden területre igaz!)
Szóval, leültünk hárman a kaparó köré.

Ez olyan kaparó, amit a falra lehet felrögzíteni.

- Nézd,így kell! - Felkiálltással párom bátran mutatta, hogy hogyan is kell használnia ezt a tárgyat. Loki,csak hátracsapta a füleit,a szeméből sok mindent ki lehetett olvasni.. ;)

Kövi lépésben szisza rápakolva a kaparófára, mancsai megfogva, és imitálva a kaparás. Egyszer kétszer megcsináltuk és ment magától is.

A nap további részében örjöngős futkározás, labda cipelgetés, és a végén elfáradás.

Nyugovóra tértünk mindhárman. Pontosabban elkezdtünk tévét nézni. A farkasok életéről szóló dokumentum filmet.

- Tudatosnak kell lennünk! - hangoztattam magabiztossággal. 

Ha hívjuk, nem a gyere ide, hanem Loki. Ha leszidjuk, nem a Loki, hanem a NEM / NEMSZABAD csatakiálltással, egykét tapssal elhessegetni az adott szituációból. Asztalra nem mehet fel. Konyhapultra sem mehet fel. Érvényes és örök szabályok. Virágföldről nem ihat öntözés után, nem érdekel, hogy finomabb vagy zamatosabb. Ott a vize, igyon abból. Virágokat nem cincálhatja, nem nyúlhat a könyveimhez. A drága könyveimhez. A szőnyegen és a bútorokon nem élezheti a karmát!

Akkor meg is kellene ezeket előzni, nem? De. Vettünk neki karomélezőt, csörgős játékokat és fedett alomtálcát. Nem nagy a fürdőnk és nem olyan vicces sz*rszagba bemenni. 

Az ajtós wc az külön kihívás volt.

Az Istenért se akar bemenni. Gondoltam, oké, cs*zd meg, nem fogsz kifogni rajtam. Felhajtottam az ajtót és betessékeltem. Kijött. Megfogtam a kis csörgős labdáját, és bedobtam neki. Utána ugrott. Még párszor megcsináltuk ezt, majd lehajtottam az ajtót. Labdát ugyanúgy bedobtam ,neki is iramodott, de megtorpant. Nem tudta, hogy hogyan tud bemenni, megmutattam neki, hogy csak be kell löknie. Így játszottunk egy ideig, és ment magától.

Feltöltöttük a tálcát alommal. Majd ahogy a helyére raktuk, Loki beugrott, örömködtünk, majd azzal a lendülettel olvadt is le a mosoly az arcunkról.

ELRONTOTTAM - gondoltam magamban. Loki úgy ahogy volt, elkezdett fürdeni az alomba.... az ajtó sem akadályozta meg a kiszóródó, kilövellő kavicskákat. Kénytelenek voltunk rászólni. Többet azóta az eset nem nagyon fordult elő.

Eltelt 1 - 1,5 hét. A macska még mindig nálunk volt.
A döntés megszületett, marad!

Így eljött az idő, arra hogy nevet adjunk újdonsült kis kedvencünknek. Kérdés az volt, hogy mégis lány vagy fiú cica. Olyan kis pöttöm volt, az én hozzá nem értő szememmel nem tudtam megmondani, hogy mégis milyen nemű.

Bújtam a netet. "Kiscicáknál nem megállapítása"  vagy "Honnan tudom megállapítani, hogy milyen nemű a  macskám". Kiokosodtam. Azt azért tudnotok kell, hogy A macska kb 6-7 hetes lehetett, szóval nagyon nem volt egyértelmű, hogy mégis milyen nemű.
- Szerintem fiú!
- Hát az baj! - szomorodott el párom.
Új lakás, új festés, új bútorok és mivel benti cica, kinek lesz kedve szagolgatni a területjelzős, bűzös pisit. Meg arról nem is beszélve, hogy egyikünk sem hisz abban, hogy a macskák repülni tudnak a nőstények után, így nem is akartuk, hogy ezt A macska bebizonyítsa a későbbiekben nekünk.
- Úgyis mennünk kell megint az állatorvoshoz, megkérdezzük majd.

Rá pár napra meg is látogattuk az állatorvosunkat, és a kötelező oltások után megkérdeztük.

Doktorbá' felemeli, forgatja, simítja szét a szőrét, nézi, nézi, majd kiböki:
- Lány!
Párommal összenéztünk. Tévedtem, de nem baj.
Viszont doktorbá' még mindig nézegeti, majd szól az asszisztensének.
- Gyere, kérlek Te is nézd meg, hogy fiú vagy lány?
Nah most már ketten nézik, forgatják, simítják.
- Ez fiú! - mondja az asszisztens.
- Igen, 100%, hogy fiú! - erősít rá doktobá'.

Megnyugodtam, tényleg nehéz megállapítani egy kölyök macska estén, hogy milyen nemű.

Megérdeklődtük azt is, hogy így ennek fényében, mikor lesz aktuális az ivartalanítás?
- December - január környékén lesz majd várható - érkezett a válasz.

Hazamentünk az állatdoktorbácsitól, és elkezdtünk gondolkozni a neveken.

Egyszerű kell. Hosszú nevek nem a legjobbak, legalábbis szerintem. Volt minden: Bajusz, Csizmás, Szakállas, D'Artagnan (mert ugye ez is tök egyszerű név :D ), Frodó, Thor, Loki... Ízlelgettük kicsit. LOOOOKIII. Egész jó. Olyan Lokis. Mindketten egyetértettünk, hogy jó név lesz ez neki.

Szóval A macska megkapta a nevét: Loki.

Egyik este párom csapatépítőn volt, én meg barátaimmal mentem el lazulni. A macska (mert még mindig nincs neve) a fürdőbe volt bezárva. Jobb ott neki, és nekünk is, amíg nem vagyunk otthon. Az alom is ott bent van, szokja csak meg. Bár azt azért itt megemlítem, hogy nagyon okosan már a legelső alkalommal megtalálta és benne is végezte el a dolgát.

Szóval este hazaértem, fürdő kinyit, maroknyi macska veszettül nyávog. Próbáltam csitítani, semmi esélyem nem volt, ő nyert.

Ok, akkor békén hagylak. - ezzel a gondolattal elfordultam tőle, hogy kezet moshassak. Abban a pillanatban ez a pöttöm kismacska felmászott a lábamon, közben pedig mondta a magáét. Én meg majd' összecsináltam magam, mert hát nem volt elég csak a gatyámba kapaszkodnia...

Lefejtettem magamról, megbeszéltük a dolgot, hogy többet ilyet nem csinálhat.

Eljött a másnap, hazaértünk mindketten, talán munkából, talán boltból. Nem emlékszem már, de nem is lényeg. Cica mászkál zörgölődik, ismerkedik az új otthonával. Majd egyszer csak csend van, GYANÚS CSEND.

Fürdőből kilépve, kismacska felpupozódva, farkincája mint a fenyőág.

Megtalálta a tükröt, és farkasszemet nézet önmagával. Kis noszogatással igaz, de oda mert menni. :)

Nagyon dorombolós, dagasztós egy kismacska. Láb alatt mászkálós és mindenhova követős. Sötétben alig lehet látni őt.

Sokat evett és gyorsan nőtt. Második oltási kör már nem volt olyan nyugis, mint az első.
Ugyanúgy kapta a szurit, persze most már nem volt olyan kemény macska, mint az első alkalommal, szóval végig nyávogta az egészet. Még akkor is nyávogni próbált, amikor a féreghajtót kellett volna nyelnie..

Kezdtük megszokni egymást... és persze kezdett a szívemhez nőni. :)

Világ életemben kutyás voltam...

A kutyáimnak minden rezdülését ismertem szinte. A viselkedésüket, nézésüket az ugatásukat is. Mindent. Jelenleg is otthon, Anyuméknál, családi házban van egy kutyusom (kutyusunk), Jack. Nagyon okos, és ügyes kutyus. Sok mindenre megtanítottuk. ;)

Idővel elköltöztem otthonról. Lakásba. Panelrengeteg... szenvedés a kertes ház után.. :( Nagyon hiányzott Jack, illetve általában egy szerethető 4 lábú, ugató szőrmók. Ahhoz, hogy itt kutyust tarthassunk, a többi lakónak is támogatni kellene ezt az ötletünket. Fájdítottam is a szívemet, nézegettem folyamatosan a kölyökkutyákat.

"Oh, ez az apró kis kutyus, elférne a lakásunkban!" - gondoltam jó sokszor.

De igazából lélekben már akkor tudtam, hogy ez nem fog (vagy nem szabad) megvalósulni(a). Melyikünknek lenne ez jó?! Sem nekem, sem neki. Úgy gondolom magamról, hogy lelkiismeretes állattartó / állatszerető vagyok. Munka mellett nem tudom, hogy bírna ki 8 vagy akár több óra egyedüllétet. Tudom, hogy sokan tartanak kutyust lakásban, munka mellett. De nem bírtam volna tükörbe nézni, saját magammal kellene elszámolnom, hogy mi a fenét gondoltam.

Sok helyen olvastam: "Le kell vinni reggel, kifárasztani, el lesz az a kutyus egész nap! Aztán ha hazaérsz, megint egy kiadós séta!" Igenám, lehet, hogy ez beválik… de tényleg, az a lelkiismeret...

Szóval hagytam elülni ezt a vágyamat. Helyette új célokat tűztem ki, melyeknek megvalósítását záros határidőn belül teljesíteni akarom, hogy a saját kutyás-életemet meg tudjam valósítani!

Teltek múltak a hónapok…

Szeptember 14. Az a bizonyos nap!

Főúton haladtunk, amikor észrevettünk egy apró kis cicát. Ott lapult a fűben, és veszettül nyávogott. Pontosabban hallani nem hallottuk a kocsiból, csak a cica mimikája erősen ezt festette le. Párom félrehúzódva lefékezett, én meg kipattantam a kocsiból! Cica megrettent, kicsit visszább húzódott, de nyávogott tovább.

- Cicc, cicc … - egy picit közelebb merészkedett. – Cicc, gyere már ide … - korláton áthajolva, éppen megcsíptem a nyakát. Sikeresen felkaptam, visszaültem a kocsiba.

A cica koszos és bolhás is volt, illetve a füle is atkás volt. Egyből elmentünk boltba, vettünk neki tálacskát, és ennivalót.

Jött a dilemma, megtartsuk vagy ne tartsuk. Én azt mondtam, hogy ne. Nagyon aranyos volt a cica! De a szívem szakadt bele, hasonló gondolatok miatt, mint amit fentebb említettem. Arról meg nem is beszélve, hogy ő egy MACSKA volt!

Teljesen kétségbe voltam esve. EGY MACSKA… Macskát annyira láttam, hogy simi, meg aranyos, meg simi, dorombolás, simi és kész…

Amit aznap este megbeszéltünk, hogy állatorvoshoz megyünk mindenképpen, bárhogy is döntünk (döntök).

Tudtam, az idő ellenem fog dolgozni, minél tovább marad… annál jobban fog érdekelni, annál jobban fog a szívemhez nőni.

Elmondtam a kétségeimet, de párom azzal nyugtatott:

- Ne aggódj, meglesz napközben, ez egy macska.

Nem hittem neki, a lelkiismeretem nem engedte. Eltelt az első nap, meglátogattuk az állatorvost, mondta h egészséges cica, kicsit sovány. Viccelődtünk is vele, hogy az utca macskája volt, mert szegényke annyira meg volt ijedve, hogy meg se mert nyikkani. Szurit is hősiesen tűrte, meg a gyógyszerezést is.

Nem akartam elnevezni, így a barátaim körében csak úgy hívtam: A macska…

Aztán eltelt a második nap is, majd harmadik nap kijelentettem, hogy hétvégén elvisszük a macskát…

Nos, mit gondoltok, mi lett ebből… :)